A konnektivizmus elmélete vs tapasztalatok

Jó példái lennénk a konnektivizmusnak? Konnektivizmus-e valójában, amit itt csinálunk?

Hasonló kérdések merültek fel, ahogy hallottam az előadás alatt nem csak bennem, hanem a csoport más tagjaiban is. Kicsit próbálok utána járni a dolognak, illetve próbálok kitérni pár kérdésre, amik még felmerültek bennem ez alatt a 1,5 óra alatt.

A tanuláselmélet vagy módszer kérdéssel nem vitatkoznék. Elfogadom a nálam okosabbak álláspontját, nem is tudnék velük vitatkozni. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy úgysem nyerném meg a vitát.

Az újdonság varázsa – vagy nem varázsa

Tény, hogy egy új dologról van szó, amihez igencsak sok remény fűződik. Vagyis inkább csak fűződött? Mert eljutottunk ahhoz az időszakhoz, amikor már nem fényezzük a konnektivizmust, hanem inkább haszontalannak tartjuk. Egyszer megkapjuk a közel reális képet, és én ezt már nagyon várom. Igazán nagyon kíváncsi vagyok rá.

Az mindenesetre teljesen bizonyos, hogy én személy szerint rengeteget tanultam belőle. És ha nem is feleltem meg az alapelvárásoknak, hogy valami új tudást hozzak/hozzunk létre, más és más szemszögből tekinthettem az egyes témákra a csoporttársaknak köszönhetően. Sokszor pedig ennek eredményeképpen mégiscsak számomra új tudást kaptam. Vagy inkább csak alakult a véleményem egyes dolgokról? Ez vitatható, tény.

Én azt állítom, hogy a konnektivizmus igenis hasznos és jól alkalmazható módszer. Igaz, hogy nem mindig, de bizonyos esetekben mindenképpen.

Szóba került, hogy teljesen kirajzolódni látszik a megfelelő célcsoport, akik leginkább a felnőttek. Teljesen biztos, hogy gyerekként semmiképpen nem tudtam volna egy hasonló szituációban helyt állni, sőt sokszor kételkedem benne, hogy ezt felnőttként megteszem. Bizonyos részeiben talán, bizonyos részeiben talán nem. Talán biztosan nem. J

Önszabályozás…

Talán nem a motiváció kérdésköre, és az önszabályozás.

Még felnőttként is rettenetesen nehéz hétről hétre betartanom a „szabályokat”. Teljesíteni a megadott mennyiségű produktumot, hiába is ez az alapja az egésznek. Itt nem arról van szó, hogy nem gondolkoznék a témán, vagy hogy nem foglalkoztatna, mert egyre többször veszem azt észre, hogy számítástechnikai szakemberekkel és programozó kollégáimmal is egyre többször kerülnek szóba azok a témák, amik hétről hétre meg vannak adva, sőt, többször előfordult  már, hogy egy-egy felmerülő kérdéshez javasolni tudtam, hogy olvassanak bele pár blogba, amik kapcsolódtak. Megtették, és még számukra is tartalmaztak érdekes és hasznos információkat.

Itt leginkább az időtényező az, ami a legjobban bekorlátoz. Tudom, tudom. Ez csak az elefánt, és mögötte mennyi minden megbújik. De lássuk be, hogy azok a csoporttársaim, akik nem rendelkeznek állandó munkahellyel, nincsen családjuk, akikről gondoskodni kellene, megkapják a megfelelő támogatást mind pénzben, mind időben ennek a kurzusnak a teljesítéséhez, sokkal aktívabbak tudnak lenni, és szinte biztos, hogy nem is maradnak le az egyes feladatokkal. (Megkérek mindenkit, hogy senki ne sértődjön meg, és nem vegye személy szerint magára, mert élethelyzetekre próbálok utalni, és nem személyekre)

Ezzel ellentétben az is teljesen igaz, hogy miért múlatom az időt a Second Lifeban, miért azzal foglalkozom, hogy ott mindent megtanuljak, amik segítségemre lesznek a későbbiekben az eltervezett „oktatásom” megvalósításában? Ha nem pocsékolnám jelen pillanatban az időmet hasonló badarságokra, akkor még a munka és a család mellett is bőven jutna időm kényelmesen a blog írásra és a kommentelésre.

…és motiváció

Ráfoghatom a motivációra. Mondjuk úgy, hogy nem a megfelelő dolog iránt vagyok kellően motivált. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem a megfelelő dolog iránt vagyok a kellő ideig motivált.

Tény és való, hogy az egyes témahetek közül van, amelyik igazán kedvemre való, és van amelyik kevésbé. Nyilvánvaló, hogy a kedvesebb témához hamarabb fűzök megjegyzéseket, és nem kell számolnom a kommentek számát, mert bőven túlhaladom azt. Míg ugyanezt egy számomra semlegesebb témánál igencsak figyelnem kell.

Sőt, én azt mondom, hogy ez a motiváció igenis függ az eszköz használatától is. Sokkal szívesebben használok bizonyos eszközöket, mint másokat. Sőt, a mások használatát igencsak gyorsan letudom, amíg a kedvelteket többet használom a megszabottnál. Talán valahogy így lehetne a differenciálást behozni a konnektivizmusba. Bár tény, hogy ez már követhetetlen lenne, és talán tönkre is tenné az egészet. Ilyen kis csoportban mindenképpen. Ellenben viszont ha azt nézem, hogy esetünkben is vannak kivételes személyek, akik felmentést kapnak a kurzus teljesítésének bizonyos részei alól, akkor ez egyáltalán nem biztos.

De lehet, hogy ez csak annak az eredménye, hogy mellette maradtunk sokan, akik azon a csatornán is működünk, ha tetszik, ha nem? Meglehet.

És a külső motiváció?

Azon gondolkoztam, hogy egyáltalán bele fogok-e tanulásba külső motiváció nélkül? Bármilyenbe, bármilyen módszer használatával?

Én arra jutottam, hogy a magam részéről pusztán belső indíttatásból soha. Mindenképpen a kezdő rúgást meg kell kapnom ahhoz, hogy belekezdjek. Sőt, az is teljesen igaz, hogy ha itt sem kaptuk volna meg azt a kezdő lökést, miszerint elegendő részt venni a konnektivista módszerben a megadott ideig, akkor ezt sem próbáltam volna ki.

És ahogyan szóba került a nyugdíjas korban való tanulás is egy kérdés kapcsán, én azt gondolom, hogy nyugdíjasként sem fognék bele ilyesmibe külső motiváció nélkül. És ha valaki tiszta szívéből meri azt állítani, hogy bizony csupán saját indíttatásból tanul, és fejezi is be a tanulmányait, nem pedig a társadalmi nyomás és az oktatás során kapott motivációs tényezőknek köszönhetően, az előtt megemelem a kalapomat, és csodálom Őt.

A motiváltságban pedig fontos szerepet játszik a konnektivista módszer alkalmazásának hossza is. Egy rövidebb kurzus alkalmával sokkal nagyobb hatékonysággal használható, mint egy hosszabb időszakban. És azt gondolom, hogy a motivációhoz ez is nagy részben hozzájárul. Amíg újdonság, érdekes számunkra, addig nem okoz problémát, nem érezzük tehernek a folyamatos teljesítést. Azonban ahogy egyre csak haladnak a hetek, egyre nehezebb lesz jól teljesíteni.

Pótolható?

A motiválatlanságom, időhiányom, témaérdektelenségem – vagy hívjuk bárminek is – miatt magam is kimaradtam egy hétből.

Egyik oldalról teljesen egyetértek azzal, hogy az egyes témahetek nem pótolhatóak. Teljesen jogos, hogy abban a témakörben ugyanolyan hatékonysággal nem tudok részt venni, mint a csoport többi tagja. őt továbbmegyek, a pótlásommal még a csoport többi tagját is hátráltatom, mert biztos nem csak én vettem már észre, hogy igencsak zavaró, amikor egy-egy pótlás alkalmával a facebook sajátosságainak köszönhetően egy-egy régebbi téma is bekeveredik az éppen futó téma mellé, és nagy kavart tud okozni. (Itt sem személyekre gondolok, hanem helyzetekre! Kérlek, senki ne vegye magára, és ne legyen senki részéről belőle sértődés, magam is elkövetem ugyanezt.)

Másfelől pedig azt gondolom, hogy igenis lehet pótolni. És pont az online jelenlétnek köszönhetően a megismételhetőség miatt.

Ugyanúgy hallgathatom meg később az előadást. Ugyanúgy reflektálhatok arra első gondolataimmal, majd végigolvashatom a csoporttársak blogjait, a kommenteket, és véleményezhetek, esetleg még valamiféle új tudást is produkálhatok. Mert ha nem is ugyanúgy, de a többiek is részt vesznek a folyamatban. Ha időeltolódással is, de jelen vannak.

Tehát akkor végülis mégsem értelmetlen a pótlás lehetőségét biztosítani.

Lemorzsolódás

Volt szó arról is, hogy aki lemarad, motiválatlanná válik, az lemorzsolódik, kimarad a csoportból. Erre példaként egy futóversenyt hallhattunk. Egészen pontosan azt a hasonlatot, hogy amikor futás közben megállok pihenni, akkor a többieket már esélyem sincsen utolérni.

Szerintem a példa egyáltalán nem megfelelő. (Bocsánat) Semmiképpen nem tekinthetem egyetlen lineáris folyamatnak egy konnektivista csoport működését. Már csak az egyes témahetek, vagy más esetben témakörök miatt sem.

Azt mondtuk, hogy senki nem kap a tagok közül kitüntetett szerepet a hálózatban, mert hiába írt jó blogot, hiába az adott témakörben a többiek „maguk fölé” helyezik, de ha más nem, akkor az adott témahét lezárása újra visszahelyezi őt a többiekkel azonos szintre.

Ugyanezt gondolom a lemaradásról is. Attól, hogy egy témahetet nem teljesítek, attól még nem esek ki csoportból. A következő témánál újra kezdhetem, és bekapcsolódhatok, még ha egymáshoz szorosan kapcsolódó témákról is van szó.

A másik, ami ebben nagy mértékben a segítségünkre van, az előzetes tudás. Azt hallhattuk, hogy konnektivista módszer megköveteli az előzetes ismeretet, mert csak arról tudunk folyamatosan érdemben beszélni, érvelni, alkotni, amiről már van valamiféle előzetes ismeretünk. Ez alapján nem tudok egy témából teljes egészében kimaradni, hiszen ha a csoport életéből ki is vontam magam arra a hétre, attól még a témát ismerem valamilyen szinten, és nem okoz nehézséget a továbbhaladás.

Amiből kimaradok, az adott héten megszerezhető plusz információ – bár a fentiek tekintetében ezt is pótolni tudom – és legfőképpen az élmény, amit a részvétel ad.

Az viszont tény, hogy roppant nehéz a pótlást megvalósítani. 

Az Y generáció

Sok mindenhez sok gondolatom támadt, de azt hiszem ez lesz az utolsó, amire reflektálok. Bár tudom, hogy nincs felső korlát, de ahogyan már egy korábbi blogomban írtam, a túl hosszúra sikeredett blogot senki sem fogja elolvasni.

Elhangzott, hogy egy felnövekvő Y generáció nem fogja hatékonyabban alkalmazhatóvá tenni a konnektivista módszert.

Nos, én ezzel sem értek egyet teljes mértékben.

Máshol arról is szó esett, hogy ez az új generáció már fogja ismerni ezeknek az eszközöknek a használatát, de nem fogja alkalmazni a tanulás során.

És ugye az is elhangzott, hogy a konnektivista módszer használatához ismernünk kell a használt eszközöket. Lehetőleg előre, mert ha éppen a kezdésnél, vagy éppen a kurzus alatt tanulgatjuk azokat, akkor bizonyos ideig nem fogjuk tudni még megfelelően használni.

Ezek után azt gondolom, hogy az új nemzedékkel alapjában véve könnyebb dolgunk lesz. Abban teljesen egyet értek, hogy a tanuláshoz nem fogják használni sem a facebookot, sem a twitter, sem a blogot, és még ki tudja mi minden fog megszületni addig, ameddig ők felnőttkorba jutnak. De sokkal könnyebb lesz számukra átültetni a már megtanult használatot a tanulási folyamatba. Elegendő lesz számukra megmutatni azt, hogyan tudják ugyanazt alkalmazni egy konnektivista módszerrel teljesített tanulás alatt.

A tapasztalataim alapján sok társamat pont az rémítette vissza a kurzustól, hogy nem rendelkeztek a hozzá szükséges számítógépes ismeretekkel, és nem tartották magukat képesnek arra, hogy ezeket elsajátítsák olyan szinten rövid idő alatt, ami szükséges a teljesítéshez.