(L)ehetetlen távoktatás

Eltekintve attól, hogy a szakdolgozatomat elcsúsztattam – legalább – egy félévvel, a mesterszak 2 éves képzése számomra itt véget ért. A követelményeket teljesítettem, már csupán adminisztrációs teendők vannak hátra. Először úgy gondoltam, milyen jó lesz majd a szabadság, de kezdem úgy érezni, hogy hiányzik. Minden, és mindenki…

Nincsenek blogbejegyzések, amikkel múlathatnám az időmet, és a csoport is igencsak kihalt lett mostanság. Vagy mindenki a vizsgákra készül, vagy már élvezi a nyár örömeit. De nekem akkor is hiányzik. Úgy érzem valami véget ért, ami jó volt, ami tetszett, amit – kínos, nem kínos, mondjuk ki – szerettem. Alig várom a következő induló csoportot, hogy követhessem, esetleg be is csatlakozhassam, sőt, találkozhassak is velük, bár ez nem lesz lehetséges akkor, ha saját fejlesztésű környezetben fogják mindezt lebonyolítani, ahová nyilván nekem nem lesz jogosultságom. Így arra következtetésre jutottam, nem maradt más, most nekiülök és megosztom a gondolataimat. Ha már annyira ráérek mostanában gondolkodni.

Az elmúlt félévben saját tapasztalatból bizonyságot nyerhettem arról, hogy mennyire el voltam én is eddig, és az emberek többsége még most is tájolva a távoktatás fogalmáról és lehetőségeiről. Megtapasztaltam, hogy mennyire izgalmassá és érdekessé lehet mindezt tenni, „csupán” néhány eszköz bevonásával.

Már ki is gondoltam, melyik eszközökre lenne szükségem, és hogyan lehetne egy reményeim szerint igazán jó távoktatást megvalósítani az oktatás egy olyan területén, ahol eddig ez nem volt lehetséges. Az időzítés remek, mert nemrég már ezen a területen is lehetséges a távoktatás módszerével tanulni – bizonyos részeket.

Arról teljes mértékben meggyőződtem, hogy a tananyag, az órák élő közvetítése és a felvétel mennyire jó dolog. Ezt próbálgattuk már régebben is egy oktatási intézményben, de a szöveg alapú tartalom mellett valahogy senkit nem érdekelt akkor. Most viszont újabb lelkesedés öntött el ez irányú szárnypróbálgatásaim megismétlésében. Bár azt gondolom, hogy ez ugyanolyan személytelen önmagában még most is.

De azok után, hogy megtapasztalhattam mennyire vissza tudja adni a személyes konzultáció élményét egy virtuális térben zajló konzultáció, nem is kérdés, hogy melyik lenne a másik eszköz, amit az oktatáshoz alkalmazni szeretnék. Az a néhány ember pedig, akiket bevontam az ötletem megvalósításába - egyelőre még csak tervezésébe - egytől egyig egy új és érdekes lehetőségnek találták, mindannyian láttak benne fantáziát. Megvalósítható teljes elméleti és bizonyos gyakorlati rész játékosan, a fiatalok számára élvezetes, könnyen megérthető és megtanulható módon. Hiszen azt áruljuk el, a fiatal korosztályról beszélünk leginkább, kb. a 16 – 30 év közöttiekről.

Már látok magam előtt mindent. Tudom, miket szeretnék használni, megterveztem a virtuális teret és az eszközöket, sőt már nekikezdtem az eszközök beszerzésének is.

Az időzítés remek, hiszen megtört a jég, ahol idáig hallani sem akartak távoktatásról, most lehetségessé tették! Micsoda öröm!

Ám ez tündérmesébe illő történet lenne, és akik ismernek, azok mind tudják, hogy nekem sosem megy ilyen egyszerűen valami. J Külön engedélyeztetni kell minden távoktatási programot, és sajnálatos módon csupán egyetlen egy lépett eddig életbe. Az én szememben marad a hagyományos távoktatás, az ő szemükben pedig egy teljesen modern eszközzel zajlik mindaz. Na de könyörgöm, mitől lett modern? Attól, hogy a szövegek és a feladatok mellett láthatunk mozgó, animált képeket is?

Itt jött a következő lépés. Rendben, semmi gond nincsen. Saját elhivatottságból, és mellette esetleg saját szórakozásból csináljuk meg mégis saját költségekből, bárki számára ingyen elérhető módon. Talán fognak tanulni belőle a fiatalok.

Nem lehetséges. A tananyag levédett tananyag, amelyet semmi módon nem lehet felhasználni, csak az engedélyezett formákban. Tehát, hiába oktathatom, a tananyagot kizárólag olyan formában hozhatom a tanuló rendelkezésére, amilyen formában az eddig is történt.

Gondolkoztam… Nem baj… Ám legyen… Engedélyeztessük, fordulok közvetlenül az illetékes szervezetekhez.

Bevallom, ezt még nem tettem meg, mert félek. Attól, ahogyan már jártam, hogy az ötletemet majd más megvalósítja, legalizálja, és még csak nem is ingyen, hanem a bizonyos hatóság számára teremt bevételt belőle. Hát ezt már nem. Akkor marad bent a fejemben.

De csak nem hagy nyugodni a dolog… Mi lehet a megoldás? Hogyan lehetnék okosabb számtalan embernél? Remélem, hamarosan rájövök, és bárki élvezheti gyötrődéseim pozitív vonzatait J