2012. május 7., hétfő

2 hét - 2 feladat

Az elmúlt 2 hétben két igen érdekes feladatot kaptunk, aminek a megoldását hat fős csoportban kellett megalkotnunk.

Már eleve a feladatmegoldás kihívást jelentett, hogy mind a hatan részt tudjunk venni a teljesítésben. Több okból is.

Eleve gondot okozott azoknak az időpontoknak a kiválasztása, amikor mindannyiunk ráér, és nem egy-egy fél órában kell valameddig eljutnunk.

Tanakodtunk a környezeten is, ahol megvalósítsuk mindezt, mert hiába a közös prezentáció, valahogyan mégiscsak meg kell beszélnünk mit szeretnénk. Kezdtük a Second Lifeban, de a számítógépeink kapacitása nem nagyon engedte, hogy ez mellett a szükséges egyéb alkalmazásokat is futtassuk. Így jöttek a különböző megoldások: Google chat, Facebook chat, Skype, Messenger, stb.

Mind-mind kudarcba fulladt. Így az első feladat megoldása adta magát.

A távoktatási csoportunk módszertani segédlethez kellett elkészítenünk a technikai segédletet, ám a "rengeteg" eszköz használatát 3 diába kellett sűrítenünk. És a fenti tapasztalatok alapján arra jutottunk, hogy mégiscsak a Second Life a legjobb megoldás, hiszen abban majdnem mindent meg lehet valósítani.

A prezentáció ide kattintva megtekinthető.


A második feladatunkban egy cég vezetősége lehetőséget adott arra, hogy oktatási menedzserként bemutassuk egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget. A cég döntéshelyzetbe került, hogy a belső képzésében melyiket válassza. "A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni." Mindennek bemutatására 15-20 perc áll a rendelkezésünkre, mely alatt bemutathatjuk, hogy a konnektivista, vagy a távoktatásos módszer a hatásosabb.

Személy szerint azt gondolom, hogy ez nagyon helyzetfüggő, és a csoportom többi tagja sem nagyon tudott konkrét élethelyzet nélkül döntést és megfelelő megoldást hozni.

Így sorra vettük a két módszer sajátosságait:

A prezentáció ide kattintva megtekinthető.

2012. április 30., hétfő

Merre van az arra?

Akkor nincs más hátra, mint előre, vágjunk is bele a heti második elmélkedésnek.
Egy kicsit pontosítva: nem az elmélkedésnek, mert az napok óta zajlik, hanem azok összefoglalásának. Úgy gondoltam, hogy a heti záró blogomat megint arra szánom, hogy miket olvastam a csoporttársak blogjaiban, illetve milyen következtetésre jutottam a kommenteléseknek köszönhetően kialakult beszélgetések alatt.
Örömmel láttam, hogy bizonyos kérdések nem csak engem foglalkoztatnak, és nem is nagyon tudunk a végére jutni. (Itt egy aprócska gondolat, ha már úgyis a hét témájához kapcsolódik – talán jobb eredményt tudnánk elérni a konnektivista módszer használata közben, ha nem ilyen rövid ideig, hanem mondjuk 2 hétig foglalkoznánk egy-egy témakörrel? Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a heti blogokból vagy kommentekből kevesebb számosságú szülessen meg, csupán csak annyit, hogy ugyanabban a témában többet kelljen gondolkoznunk, beszélgetnünk. Renden, tudom nincs megszabva felső korlát, de ha csak lehetőségünk nyílik rá, akkor láthatóan ez nem megy magunktól. Bár kérdéses, hogy akkor is a jelenleg zajló szerintem így van – szerintem pedig úgy van beszélgetések zajlanának tovább, esetleg messzebbre kanyarodnánk a témakörünktől, vagy pedig tényleg sokkal több új gondolat születne meg bennünk.)


A minimum

Ha már itt tartunk, akkor rögtön kitérnék az első kérdésre, ami szerintem nagyon érdekes volt a héten.
„A minimális teljesítés nem elfogadott…”
Engem ez kicsit meglepett. A csoport átláthatatlansága, és a megfelelő alkalmazásaim hiánya miatt valószínűleg, de én nem érzem úgy, hogy 1-2 kivétellel a csoport olyan nagyon túl teljesítené a minimumot. Ezek szerint minimálisan teljesítünk. Bevallom, magam sem szoktam sokkal többet írni, mint a minimális teljesítés. Egyik héten sem sikerült még három blogot összehoznom, a twitterrel is csak küszködök, de még a facebook kommentekben sem sikerült sokkal többet produkálom, mint amennyi minimálisan meg van szabva számukra.
És mi a helyet akkor, ha a minimális teljesítést nem a mennyiségre, hanem a minőségre értjük? Egyáltalán lehet minimális minőséget nyújtani egy olyan kurzus során, ahol pont az a lényeg, hogy milyen gondolatok születnek meg bennünk a hallott heti ustream anyag, a hozzá kapcsolódó szakirodalom és egyéb internetes források, valamint a közös beszélgetések alatt? Szerintem ilyen szempontból nem. Maximum olyan lehetséges, hogy valaki nem tud hozzászólni valamelyik héthez, nincs véleménye, nincsenek ötletei (de ezt igazság szerint nagyon kétlem) Az viszont már nem is számít csoporttagnak, mert ki is esett a terjedelmi minimumot illetően.
Tehát én magam nem tudok dűlőre jutni a minimális teljesítés fogalmával. Szerintem esetünkben is valaki vagy teljesít, vagy nem.


Motiváció - külső vagy belső?

Többünk írásában megjelenik a külső és belső motiváció kérdése. Még mindig ugyanazt gondolom nagyjából, mint az előző blogom születése előtt.
Nem hiszem, hogy lenne olyan tanulási mód, amiben ne jelenne meg külső motiváció. Még ha eltekintek az iskolai keretek között zajló oktatástól is azt látom, hogy a külső társadalmi nyomás vagy inspiráció nagyon sokat számít. Éppen ezért vannak divatos dolgok, és nem divatos dolgok, és hányszor mondtuk már itt a csoporton belül is azt, hogy „nem regisztrálok, mert nem akarok engedni a társadalmi nyomásnak”?
Külső motivációnak nevezném például a témák érdekességét is. Mert ez is nagyon fontos. Egy engem nem érdeklő témában nem tudok hozzászólni, nem tudok „normálisan” véleményt alkotni.
Viszont tény és való, hogy a belső motivációnak sokkal nagyobbnak kell lennie. Mert ha magam nem találom meg a hajtóerőt, akkor az életben soha nem fog senki rávenni arra, hogy teljesítsek egy konnektivista kurzust az elejétől a végéig.


Tartalmi csomópontok vs személyek

Kicsit a motiváció kérdését bővítve jutok el ahhoz a felvetéshez, hogy tartalmak köré csoportosulunk-e vagy bizonyos személyek köré?
Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon hogyan működik ez nálam a hétköznapi életben, mert annyira könnyelműen rávágtam Fehér Péter kommentjére, hogy igen, természetesen én is emberekhez „vonzódom” szívesebben egyéb esetben, kivétel itt, a konnekt csoportban, ahol gyakorlatilag alig-alig ismerek embereket, inkább csak véleményeket és írásokat.
De végül arra jutok, persze, emberekhez kapcsolódom, de miért? Mitől lesz szimpatikus egy ember? Nyilván részben attól, hogy ugyanaz foglalkoztatja, mint engem, a nekem tetsző témákkal foglalkozik ő is, még ha a véleményünk nem is egyezik sok mindenben, akkor is. Csak azzal tudok beszélgetni, és kialakítani értelmes kapcsolatot, mert a „bambulok és vigyorgok kedvesen” nem az én stílusom.
Egy ilyen csoporton belül pedig – de még az interneten is – egyértelműen a témák, a tartalom határozza meg, hogy mit olvasok, és mit nem. Nem az ember szerint választom ki, hogy mit olvasok el és mit nem, hanem az alapján, hogy tetszik-e az aktuális írás, mi az első benyomásom róla. (De igaz, én könyvet is úgy választok, hogy a közepén elolvasok 3 oldalt, és ha tetszik, akkor megveszem, legyen akárki, akármilyen ajánlással, vagy éppen ajánlás nélkül) A csoportban ez azért nem áll fent, mert kevesen vagyunk. De egy nagyobb létszámba, ahol szelektálnom kell, ott azt hiszem, nálam ez számít.  
Azonban lássuk be, sokan úgy vagyunk vele, hogy oda tömörülünk, ahol sokan vannak. Szerintem ez a konnekt csoportba is igaz. Ahol már sok hozzászólás született, az elkezdi igzatni a fantáziákat.

Komoly gyerekkor

Nagyon érdekes volt számomra az is, hogy szinte megcáfoltuk azt a gondolatot, miszerint csak a felnőtteknél alkalmazható kellő hatékonysággal a konnektivizmus.

Mert a mai fiatalok pörögnek. De hát ez éppen előnyükre válna, hiszen az egész oktatás is pörög, ha ezt a módszert alkalmazom. Szinte alig bírom követni, és ahogy a visszajelzéseket hallom, ezzel a csoporttársaim is így vannak.

Furcsa, hogy azt modjuk a gyerekek ezt nem tudnák megcsinálni, holott éppen leszoktatjuk őket arről a feléről, ami már megvan bennük egy ilyen oktatáson való részvételhez az helyett, hogy rászoktatnánk őket a másik felére. Elvárjuk, hogy üljenek egy helyben, csendben figyeljenek, és higyjenek el mindent, amit a tanár mond. Holott mennyi mindenre rá tudnának jönni saját maguktól, és mennyivel hatásosabb lenne, ha így tanulhatnának. Elvégre úgysem hiszi el, hogy forró a sütő, amíg egyszer ki nem próbálja, vagy meg nem látja az osztálytársa kezén az égésnyomot.



Eszközhaszálat
Ø  Bolgok

Elhangzott a blogokkal kapcsolatban is egy olyan kijelentés a héten, amivel nem értek egyet. Hogy ne közvetlen egymás után, ne egyszerre írjuk.
Az teljesen világos, hogy csak akkor van értelme a két blognak, ha közte megtörténik az információcsere, a bővebb tájékozódás, az elmélkedés, a következtetés, esetleg egy tanulság levonása. De amennyire pörög a csoport élete – talán pont a rövid, 1 hetes határidők miatt – ezt akár már ugyanazon a napon meg tudom tenni, nem érzem szükségét annak, hogy betartsam a több napos köztük lévő szünetet, ahogyan ez ideális esetben zajlani szokott.

Ø  Twitter

A twitter hasznos eszköz, mert röviden, azonnal tudom közölni azt, ami eszembe jutott az adott témával kapcsolatban.
Még mindig nem tudom használni a twitter, azt hiszem ez a kompetencia sosem fog kialakulni nálam. Írok, sokmindent ki tudok írni, olyanokat, amik a témával kapcsolatosak, amiket azzal kapcsolatban találok és érdekesnek találok, azokat, amiket felhasználtam a heti gondolkozás alatt, de a gondolataim valahogy sosem ide kerülnek fel. Mindig inkább vagy a blogba lesznek összegyűjtve, vagy pedig a kommentekbe írom le.
Azt pedig értelmetlennek találom, hogy egy gondolatot kétszer leírjak csupán azért, hogy ott is meglegyen a 28 tweetem minden héten.

Ø  Közös dokumentum

Új tudásnak, közösen kialakított tudásnak kellene benne lennie. De mi az új tudás? Kinek mi számít újnak?
Azt hiszem itt a lényeg csupán annyi, hogy ne azt írjuk le, amit hallottunk az előadás alatt, hanem azt, ami azzal kapcsolatban eszünkbe jutott, ami következtetéseket levontunk, és megállapodtunk valamiben, hogy igaz, avagy sem. Ezzel viszont az egyetlen gondot ott érzem, hogy nem vagyunk magunkban elég biztosak az ilyen állítások megalkotásához. Vagy inkább túl biztosak is vagyunk magunkban, és nem tudunk egy egységes gondolatot elfogadni?




Mindig csak a sárga köves úton

Azt, hogy jó felé haladunk-e a legnehezebb megállapítani az eddigi próbálkozásaim alapján.
Egyáltalán azt is egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy létezzen olyan leírás, amelyik megszabja, miként működik egy konnektivista csoport. Főleg egy jó konnektivista csoport…
A módszer leírása egyszerű. Tudjuk, miket kell csinálni, de hogy ezeket a feladatokat a csoport hogyan oldja meg, és hogyan alakul az „élete”, szerintem minden alkalommal változik. Más és más csoport más tudást és véleményeket fog kialakítani ugyanarról a témáról.
És a következő nagy dilemma: Tudjuk-e irányítani őket?
Bele lehet avatkozni az életükbe irányítóként anélkül, hogy megbontanám a skálafüggetlenséget? Ha egyenrangú tagként próbálok hasonló szerepben megjelenni, akkor nem vesznek komolyan, hiába a helyes irányt találtam meg. Ha pedig tanárként próbálok beleavatkozni, akkor már meg is változtattam a csoportot, és mindenki azt fogja csinálni, amit én jónak vélek, amit én akarok hallani.
És itt rágódtam rengeteget azon is, hogy kinek a felelőssége az, ha letérünk a helyes útról?

Ez számomra egy összeegyeztethetetlen dolog, és nagyon kíváncsi vagyok a csoport működésére tanári szemszögből is.

Remélem, hogy erről a félév befejeztével fogunk majd információkat kapni.


2012. április 29., vasárnap

A konnektivizmus elmélete vs tapasztalatok


Jó példái lennénk a konnektivizmusnak? Konnektivizmus-e valójában, amit itt csinálunk?

Hasonló kérdések merültek fel, ahogy hallottam az előadás alatt nem csak bennem, hanem a csoport más tagjaiban is. Kicsit próbálok utána járni a dolognak, illetve próbálok kitérni pár kérdésre, amik még felmerültek bennem ez alatt a 1,5 óra alatt.

A tanuláselmélet vagy módszer kérdéssel nem vitatkoznék. Elfogadom a nálam okosabbak álláspontját, nem is tudnék velük vitatkozni. Vagyis mondjuk inkább úgy, hogy úgysem nyerném meg a vitát.



Az újdonság varázsa – vagy nem varázsa


Tény, hogy egy új dologról van szó, amihez igencsak sok remény fűződik. Vagyis inkább csak fűződött? Mert eljutottunk ahhoz az időszakhoz, amikor már nem fényezzük a konnektivizmust, hanem inkább haszontalannak tartjuk. Egyszer megkapjuk a közel reális képet, és én ezt már nagyon várom. Igazán nagyon kíváncsi vagyok rá.

Az mindenesetre teljesen bizonyos, hogy én személy szerint rengeteget tanultam belőle. És ha nem is feleltem meg az alapelvárásoknak, hogy valami új tudást hozzak/hozzunk létre, más és más szemszögből tekinthettem az egyes témákra a csoporttársaknak köszönhetően. Sokszor pedig ennek eredményeképpen mégiscsak számomra új tudást kaptam. Vagy inkább csak alakult a véleményem egyes dolgokról? Ez vitatható, tény.

Én azt állítom, hogy a konnektivizmus igenis hasznos és jól alkalmazható módszer. Igaz, hogy nem mindig, de bizonyos esetekben mindenképpen.

Szóba került, hogy teljesen kirajzolódni látszik a megfelelő célcsoport, akik leginkább a felnőttek. Teljesen biztos, hogy gyerekként semmiképpen nem tudtam volna egy hasonló szituációban helyt állni, sőt sokszor kételkedem benne, hogy ezt felnőttként megteszem. Bizonyos részeiben talán, bizonyos részeiben talán nem. Talán biztosan nem. J



Önszabályozás…


Talán nem a motiváció kérdésköre, és az önszabályozás.

Még felnőttként is rettenetesen nehéz hétről hétre betartanom a „szabályokat”. Teljesíteni a megadott mennyiségű produktumot, hiába is ez az alapja az egésznek. Itt nem arról van szó, hogy nem gondolkoznék a témán, vagy hogy nem foglalkoztatna, mert egyre többször veszem azt észre, hogy számítástechnikai szakemberekkel és programozó kollégáimmal is egyre többször kerülnek szóba azok a témák, amik hétről hétre meg vannak adva, sőt, többször előfordult  már, hogy egy-egy felmerülő kérdéshez javasolni tudtam, hogy olvassanak bele pár blogba, amik kapcsolódtak. Megtették, és még számukra is tartalmaztak érdekes és hasznos információkat.

Itt leginkább az időtényező az, ami a legjobban bekorlátoz. Tudom, tudom. Ez csak az elefánt, és mögötte mennyi minden megbújik. De lássuk be, hogy azok a csoporttársaim, akik nem rendelkeznek állandó munkahellyel, nincsen családjuk, akikről gondoskodni kellene, megkapják a megfelelő támogatást mind pénzben, mind időben ennek a kurzusnak a teljesítéséhez, sokkal aktívabbak tudnak lenni, és szinte biztos, hogy nem is maradnak le az egyes feladatokkal. (Megkérek mindenkit, hogy senki ne sértődjön meg, és nem vegye személy szerint magára, mert élethelyzetekre próbálok utalni, és nem személyekre)

Ezzel ellentétben az is teljesen igaz, hogy miért múlatom az időt a Second Lifeban, miért azzal foglalkozom, hogy ott mindent megtanuljak, amik segítségemre lesznek a későbbiekben az eltervezett „oktatásom” megvalósításában? Ha nem pocsékolnám jelen pillanatban az időmet hasonló badarságokra, akkor még a munka és a család mellett is bőven jutna időm kényelmesen a blog írásra és a kommentelésre.



…és motiváció


Ráfoghatom a motivációra. Mondjuk úgy, hogy nem a megfelelő dolog iránt vagyok kellően motivált. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem a megfelelő dolog iránt vagyok a kellő ideig motivált.

Tény és való, hogy az egyes témahetek közül van, amelyik igazán kedvemre való, és van amelyik kevésbé. Nyilvánvaló, hogy a kedvesebb témához hamarabb fűzök megjegyzéseket, és nem kell számolnom a kommentek számát, mert bőven túlhaladom azt. Míg ugyanezt egy számomra semlegesebb témánál igencsak figyelnem kell.

Sőt, én azt mondom, hogy ez a motiváció igenis függ az eszköz használatától is. Sokkal szívesebben használok bizonyos eszközöket, mint másokat. Sőt, a mások használatát igencsak gyorsan letudom, amíg a kedvelteket többet használom a megszabottnál. Talán valahogy így lehetne a differenciálást behozni a konnektivizmusba. Bár tény, hogy ez már követhetetlen lenne, és talán tönkre is tenné az egészet. Ilyen kis csoportban mindenképpen. Ellenben viszont ha azt nézem, hogy esetünkben is vannak kivételes személyek, akik felmentést kapnak a kurzus teljesítésének bizonyos részei alól, akkor ez egyáltalán nem biztos.

De lehet, hogy ez csak annak az eredménye, hogy mellette maradtunk sokan, akik azon a csatornán is működünk, ha tetszik, ha nem? Meglehet.

És a külső motiváció?

Azon gondolkoztam, hogy egyáltalán bele fogok-e tanulásba külső motiváció nélkül? Bármilyenbe, bármilyen módszer használatával?

Én arra jutottam, hogy a magam részéről pusztán belső indíttatásból soha. Mindenképpen a kezdő rúgást meg kell kapnom ahhoz, hogy belekezdjek. Sőt, az is teljesen igaz, hogy ha itt sem kaptuk volna meg azt a kezdő lökést, miszerint elegendő részt venni a konnektivista módszerben a megadott ideig, akkor ezt sem próbáltam volna ki.

És ahogyan szóba került a nyugdíjas korban való tanulás is egy kérdés kapcsán, én azt gondolom, hogy nyugdíjasként sem fognék bele ilyesmibe külső motiváció nélkül. És ha valaki tiszta szívéből meri azt állítani, hogy bizony csupán saját indíttatásból tanul, és fejezi is be a tanulmányait, nem pedig a társadalmi nyomás és az oktatás során kapott motivációs tényezőknek köszönhetően, az előtt megemelem a kalapomat, és csodálom Őt.

A motiváltságban pedig fontos szerepet játszik a konnektivista módszer alkalmazásának hossza is. Egy rövidebb kurzus alkalmával sokkal nagyobb hatékonysággal használható, mint egy hosszabb időszakban. És azt gondolom, hogy a motivációhoz ez is nagy részben hozzájárul. Amíg újdonság, érdekes számunkra, addig nem okoz problémát, nem érezzük tehernek a folyamatos teljesítést. Azonban ahogy egyre csak haladnak a hetek, egyre nehezebb lesz jól teljesíteni.



Pótolható?


A motiválatlanságom, időhiányom, témaérdektelenségem – vagy hívjuk bárminek is – miatt magam is kimaradtam egy hétből.

Egyik oldalról teljesen egyetértek azzal, hogy az egyes témahetek nem pótolhatóak. Teljesen jogos, hogy abban a témakörben ugyanolyan hatékonysággal nem tudok részt venni, mint a csoport többi tagja. őt továbbmegyek, a pótlásommal még a csoport többi tagját is hátráltatom, mert biztos nem csak én vettem már észre, hogy igencsak zavaró, amikor egy-egy pótlás alkalmával a facebook sajátosságainak köszönhetően egy-egy régebbi téma is bekeveredik az éppen futó téma mellé, és nagy kavart tud okozni. (Itt sem személyekre gondolok, hanem helyzetekre! Kérlek, senki ne vegye magára, és ne legyen senki részéről belőle sértődés, magam is elkövetem ugyanezt.)

Másfelől pedig azt gondolom, hogy igenis lehet pótolni. És pont az online jelenlétnek köszönhetően a megismételhetőség miatt.

Ugyanúgy hallgathatom meg később az előadást. Ugyanúgy reflektálhatok arra első gondolataimmal, majd végigolvashatom a csoporttársak blogjait, a kommenteket, és véleményezhetek, esetleg még valamiféle új tudást is produkálhatok. Mert ha nem is ugyanúgy, de a többiek is részt vesznek a folyamatban. Ha időeltolódással is, de jelen vannak.

Tehát akkor végülis mégsem értelmetlen a pótlás lehetőségét biztosítani.



Lemorzsolódás


Volt szó arról is, hogy aki lemarad, motiválatlanná válik, az lemorzsolódik, kimarad a csoportból. Erre példaként egy futóversenyt hallhattunk. Egészen pontosan azt a hasonlatot, hogy amikor futás közben megállok pihenni, akkor a többieket már esélyem sincsen utolérni.

Szerintem a példa egyáltalán nem megfelelő. (Bocsánat) Semmiképpen nem tekinthetem egyetlen lineáris folyamatnak egy konnektivista csoport működését. Már csak az egyes témahetek, vagy más esetben témakörök miatt sem.

Azt mondtuk, hogy senki nem kap a tagok közül kitüntetett szerepet a hálózatban, mert hiába írt jó blogot, hiába az adott témakörben a többiek „maguk fölé” helyezik, de ha más nem, akkor az adott témahét lezárása újra visszahelyezi őt a többiekkel azonos szintre.

Ugyanezt gondolom a lemaradásról is. Attól, hogy egy témahetet nem teljesítek, attól még nem esek ki csoportból. A következő témánál újra kezdhetem, és bekapcsolódhatok, még ha egymáshoz szorosan kapcsolódó témákról is van szó.

A másik, ami ebben nagy mértékben a segítségünkre van, az előzetes tudás. Azt hallhattuk, hogy konnektivista módszer megköveteli az előzetes ismeretet, mert csak arról tudunk folyamatosan érdemben beszélni, érvelni, alkotni, amiről már van valamiféle előzetes ismeretünk. Ez alapján nem tudok egy témából teljes egészében kimaradni, hiszen ha a csoport életéből ki is vontam magam arra a hétre, attól még a témát ismerem valamilyen szinten, és nem okoz nehézséget a továbbhaladás.

Amiből kimaradok, az adott héten megszerezhető plusz információ – bár a fentiek tekintetében ezt is pótolni tudom – és legfőképpen az élmény, amit a részvétel ad.

Az viszont tény, hogy roppant nehéz a pótlást megvalósítani. 

Az Y generáció


Sok mindenhez sok gondolatom támadt, de azt hiszem ez lesz az utolsó, amire reflektálok. Bár tudom, hogy nincs felső korlát, de ahogyan már egy korábbi blogomban írtam, a túl hosszúra sikeredett blogot senki sem fogja elolvasni.

Elhangzott, hogy egy felnövekvő Y generáció nem fogja hatékonyabban alkalmazhatóvá tenni a konnektivista módszert.

Nos, én ezzel sem értek egyet teljes mértékben.

Máshol arról is szó esett, hogy ez az új generáció már fogja ismerni ezeknek az eszközöknek a használatát, de nem fogja alkalmazni a tanulás során.

És ugye az is elhangzott, hogy a konnektivista módszer használatához ismernünk kell a használt eszközöket. Lehetőleg előre, mert ha éppen a kezdésnél, vagy éppen a kurzus alatt tanulgatjuk azokat, akkor bizonyos ideig nem fogjuk tudni még megfelelően használni.

Ezek után azt gondolom, hogy az új nemzedékkel alapjában véve könnyebb dolgunk lesz. Abban teljesen egyet értek, hogy a tanuláshoz nem fogják használni sem a facebookot, sem a twitter, sem a blogot, és még ki tudja mi minden fog megszületni addig, ameddig ők felnőttkorba jutnak. De sokkal könnyebb lesz számukra átültetni a már megtanult használatot a tanulási folyamatba. Elegendő lesz számukra megmutatni azt, hogyan tudják ugyanazt alkalmazni egy konnektivista módszerrel teljesített tanulás alatt.

A tapasztalataim alapján sok társamat pont az rémítette vissza a kurzustól, hogy nem rendelkeztek a hozzá szükséges számítógépes ismeretekkel, és nem tartották magukat képesnek arra, hogy ezeket elsajátítsák olyan szinten rövid idő alatt, ami szükséges a teljesítéshez.

2012. április 23., hétfő

Egy e-learning nyelvtanfolyam lehetséges eszközei

A távoktatás esetén a tanító újfajta hozzáállásáról Kovács Ilma azt írja, hogy „A tanítók meg kell, hogy ismerkedjenek, nem csak az új eszközökben rejlő rendkívüli pedagógiai lehetőségekkel, hanem azokkal a módszerekkel is, amelyekkel ők maguk alkalmassá teszik az eszközöket a saját munkaterületükön történő alkalmazásra. Az új technológiák oktatásba történő integrálása hosszú folyamat és a tanító részéről is valóban „egész életen át tartó tanulást”feltételez.
A folyamat három fő pillére, hogy:
a) minden tanító hozzájuthasson az új eszközökhöz,
b) legyenek jó minőségű programok és ezek álljanak a tanító
rendelkezésre,
c) folyamatosan szervezzék a tanítók továbbképzését.
A tanítók megismerkedvén az új eszközökkel, fokozatosan, de bevezetik saját munkájukba az új információs és kommunikációs termékeket.” (Kovács Ilma, 2005)

Egy távoktatásos képzés megtervezésekor lehetőségünk van saját belső rendszer kialakítására. Azonban ez igen költséges, legtöbb esetben külső számítógépes szakember segítségét igénylő folyamat, amit a legtöbb, főleg kezdő nyelviskola nem tud megvalósítani. Ezért érdemes inkább az ingyenesen használható eszközök között válogatnunk.
Az alábbiakban áttekintjük a legszükségesebb eszközök és szolgáltatások sorát, melyeket egy megvalósított e-learning nyelvtanfolyam során igénybe vennénk, és használatukra mindenképpen megtanítanánk az oktató tanárokat.

Online rendszerek
Ezekben a rendszerekben való megjelenés és az ott való tevékenykedés során az oktató együtt tud működni a tanulókkal, tanulói csoportokkal. A tanulói közösségek alakulását segítheti és fejlesztheti a tanár.
Az online rendszerekben tananyagok is közzétehetők, és az elavult tartalmak azonnali frissítésének lehetősége is adott.
Az értékelés folyamatát is támogatja: gyors és azonnali visszacsatolás válik lehetővé e rendszerek használatával.

ePortfólió
Ez a rendszer alkalmas a szakmai anyagok létrehozására és tárolására. Segítségével megismerhető és átlátható a tanár pedagógiai munkája. Sok esetben lehet hatékony a tanárok egymás közötti interakciója szempontjából is. Megtudható, hogy melyik módszereket hogyan alkalmazza sikeresen, így mintegy példát szolgáltatva a többi oktató számára.

Moodle
A tartalomkezelő keretrendszer lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző írásos vagy egyéb formátumú tananyagokat hozzáférhetővé tegyük a diákok számára. Itt van továbbá lehetőség arra is, hogy feladataikat feltöltve ellenőrizhessük azokat, visszajelzést adhassunk a részükre róla. Online tesztek lebonyolítására is alkalmas felület.

Virtuális tanulási környezet (például Second Life)
Ilyen fajta tanulási környezet alkalmazása a tanulók számára valós idejű nyelvtanulást biztosít virtuális környezetben. Ez lehetővé teszi a térben messze lévő diákok és tanár számára az órák megtartását. Mindemellett alkalmas különböző feladatok megoldására is megfelelően kialakított virtuális eszközök segítségével.

Audió és Videó megosztó portál (podcast) (Youtube, Ustream, stb.)
A nyelv tanulásánál nagyon fontos, hogy élő szóval halljuk az oktatót. Sajnos a virtuális oktatási környezetekben még elég korlátozott a videó és a hanganyag lejátszás lehetőségei, és a minősége sem tökéletes. Ezért alkalmazunk valamilyen audió- vagy videómegosztó portált, ahová ingyenesen feltölthetjük az egyes leckékhez vagy oktatási órán kívül megoldandó feladathoz tartozó anyagokat.

Közösségi portál (Facebook)
A csoport számára biztosítanunk kell egy felületet a közös beszélgetések, probléma megoldás helyszínéül. Ha nem biztosítunk, akkor ennek az ellenőrzése ki fog csúszni a kezünk közül, és rengeteg értékes információtól fosztjuk meg magunkat oktatóként. Erre a legalkalmasabb a Facebook felülete, mert ott általában a legtöbb ember megtalálható, és könnyedén tudunk egy zárt csoportot létrehozni a részükre, ahol megvalósítható a szabad információ áramlás egymás között. Ezen kívül itt értesíthetőek egyszerűen a foglalkozások időpontjairól a résztvevők, sőt még azt is nyomon tudjuk követni, hogy körülbelül hány személyre számíthatunk.

Twitter
A rövid, gyorsan áttekinthető kis üzenetek a legtöbbünk internetkapcsolattal rendelkező mobiltelefonjáról is elérhetők. Ez a felület kiválóan megfelelő arra, hogy a tananyaghoz tartozó egyéb információk, esetleg az oktatási időpontok biztosan eljussanak a diákokhoz. A Facebook felületet ha nem is folyamatosan nézik, de a mobiltelefon mindig kéznél van egy-egy SMS hosszúságú üzenet elolvasására.

Közös munka lehetősége, és a saját megosztása (Google docs, blog, közös e-mail cím)
Jó, hogyha biztosítunk a csoport számára egy olyan könnyen elérhető felületet is, ahol a munkáikat megoszthatják egymással, ebből is sokat tanulva.

Geotagging és AR technológia (Layar)
Ha van rá kapacitásunk és lehetőségünk, akkor egy kis szórakozást biztosítva a tanulóknak alkalmazhatjuk ezt a két technológiát. A lényege, hogy bizonyos térképen megjelölt pontokat meglátogatva a mobiltelefonjukkal elő tudnak csalni információkat. Ez remek eszköze lehet a nyelvgyakorlásnak. Sőt, a tanulók saját maguk is helyezhetnek el információkat bármely helyszínhez, ezzel folyamatosan bővítve a “kínálatot”

Kovács Ilma: Új út az oktatásban? A távoktatás. OKKER, Budapest, 2005.

2012. április 20., péntek

Virtuális próbálkozások


Már a kezdetektől fogva nagyon érdekelt a virtuális környezet bevonása az oktatásba. Jelen esetünkben a Second Life környezet annak minden előnyével, és hátrányával együtt. Cseppet sem titkolt szándékom, hogy a saját iskolánkban komolyan tervezem az oktatás folyamatába a virtuális környezet bevonását. Eleinte nyilván fakultatív jelleggel, de remélem, – ha a speciális vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik – egyszer az oktatás elméleti részét teljes mértékben ki tudjuk vele váltani, valamint a gyakorlathoz is megfelelő feladatokkal sok segítséget tudunk biztosítani.
A tanulók biztos vagyok benne, hogy élveznék. Tekintve, hogy zömében fiatalokról beszélünk, akik kalandvágyból próbálják ki az új és szokatlan dolgokat. Ráadásul személyes tapasztalatból azt gondolom, hogy a „sajt megszokott környezetük”, az internet egyfajta biztonságot nyújtana a számukra. És ez, illetve az újdonság ereje pedig biztosítaná számukra a megfelelő motivációt.
Komenczi Bertalan is beszél Tananyagfejlesztés elektronikus tanulási környezetekben című könyvében virtuális kampuszról.


Amerikai kísérleti projekt

Elsőként Amerikát említi meg, ahol létrehozták a National Center for Academic Transformation  szervezetet a felsőoktatási intézmények tanulási környezetének megváltoztatása érdekében. Céljuk a költségek csökkentése, és a tanulási eredményesség javítása az eddig is oktatott tantárgyak tanításának átalakításával. Az eredményesség javulását pedig abban látják, hogy a tanulók aktivitását növeljék meg erre alkalmas interaktív tananyagok segítségével, elkerülve az unalmas frontális oktatási formát.

Ha bizonyos területeken kiiktatnánk a tanári közvetítést, és intelligens, számítógépes-hálózati rendszerekkel helyettesítenénk, az így kialakított automatizmusok rendkívüli lehetőségeket biztosítanának"

Ötféle modell alapján indultak projektek:
·        Kiegészítő (supplemental) è kontakt előadások mellett digitális segédanyagok is megjelennek
·        Helyettesítő (replacement) è online előadásokkal kiváltják a kontakt előadások egy részét, de azok is megmaradtak csökkentett és átalakult formában
·        Áruház (emporium) è számítógépes tanulási forráspontok létrehozása, saját tanulási ütemben haladás, tutori segítség szükség esetén
·        Büfé è személyes tanulási program igazodva a célokhoz, előfeltételekhez, tanulási preferenciához
·        Teljesen online è webalapú tanulási pontok, szoftveres és tutori visszacsatolások

Nos, elgondolkodtam, melyik megoldás lehet az igazán célravezető. Először rögtön rávágtam magamban, hogy mindenképpen van szükség személyes órákra is. De aztán azon gondolkoztam, hogy minek? Abban viszont bizonyos vagyok, mindenképpen szükség van egy-egy időbeli – talán térbeli – együttlétre is. Más értelmét viszont nem tudtam találni, mint a bonyolultabb problémák és kérdések megbeszélése, illetve ami számomra inkább lényegesebb volt, a motiváció. Ha csupán határidők lennének megszabva, én magamtól biztos nem teljesíteném őket. Így megvan a kellő inspiráció, hogy minden hétfőn „személyesen” is találkozunk a Second Life környezetben, és azokkal kapcsolatos különböző feladatokat kapunk.



Murdoch Egyetem

Egy ausztráliai egyetem tananyag átalakítása során bebizonyosodott, hogy az online oktatás önmagában nem állja meg a helyét, nem képes működni. A diákoknak szükségük volt a tananyagokra, és voltak olyanok is, akik a személyes konzultációkat is igényelték.

Meglátásom viszont az, hogy ezek a személyes konzultációk a megfelelő technika birtokában az arra alkalmas környezetben teljes mértékben kiválthatóak.

Létrehozták a Flexible Learning Implementation Commiteee bizottságot a változások lebonyolításának megszervezésére, és a diákokat kettéosztották belsős illetve külsős státusz szerint. Mindenki számára elérhetővé tettek minden tananyagot, előadást, az értékelést pedig közös kritériumok alapján alakították ki. Biztosították a tanárok részére ehhez a megfelelő technikai felszerélt és segítséget.


Virtuális távoktatás

Ezek a próbálkozások azonban még nem igazán a virtuális oktatásra vonatkoztak, csupán az online oktatást valósították meg.

Az igazi virtuális oktatás csak a következő lépcsőfok.

A virtuális oktatás már virtuális környezetben zajlik.  Ahogy mi is megszokhattuk, a Second Life-hoz hasonló 3D környezetben. Itt avatarunkkal „személyesen” lehetünk jelen az oktatáson, de egy ilyen konzultációnál az időbeli együttlét a feltétel. Azonban rengeteg olyan lehetőség van, amit fel lehet használni olyan esetekre, ha nem tudjuk megvalósítani az időbeli együttlétet sem.

Ötletes megoldásokat látok a kampuszunkon is, illetve a virtuális jelenlétem során egyéb helyszíneken is. Már fantasztikusan jó „bemutatókat” lehet csinálni. Sok helyen találkoztam a kellemes helyszínen kihelyezett – mondjuk így – oktatótáblákkal, amik részletesen leírva és képekkel bemutatva illusztrálják, hogy mit és hogyan csináljunk. Ez talán a leggyakoribb módszer. De kipróbálhattam a hang, illetve videó alapú bemutatókat is már. Ennek köszönhetően végigkövethetünk egy teljes előadást is.

Hogy ez miért jobb, mintha az interneten indítanék el egy videót? A választ igazából magam sem tudom pontosan, de érzem, hogy sokkal jobb. Talán adja a motivációt a már sokat emlegetett újdonság varázsa is, de szerintem sokat lendít a dolgot, hogy az ilyen környezetben is lehet többen, csoportban lenni. Az ember pedig igényli a társaságot, nagyon sok esetben nem kezdünk bele valamibe csupán azért, mert egyedül vagyunk. Mindez mellett pedig sokat jelent a környezet „játékos” jellege is. Az eddigi tapasztalataim és beszélgetéseim alapján bizton állíthatom, hogy az itt bent lévők legtöbbje játéknak tekinti a környezetet. Játékos formában pedig szórakozás a tanulás. Sokkal szívesebben tesszük, és könnyebben is megy. Az egyetlen veszélye az lehet, hogy nem veszik elég komolyan.

Nagyon jó gyakorlati megoldások is léteznek, amikor egy-egy folyamatot modelleznek, vagy nagy szerepe lehet a gyakorlati oktatásban is egy megfelelően kidolgozott területnek. Itt például egy tűzszerész képzést minden veszélyhelyzet nélkül megvalósíthatunk. Talán nagyobb nyomot hagy egy-egy hiba a résztvevőkben is, ha egy virtuális robbanást eredményeznek.


Nehéz a dolga a…

Komenczi Bertalan azt mondja, hogy ezeknek a tanítási módoknak a megjelenése azonban veszélyeztetheti magát a tanári létet. „nem lehet nem észrevenni, hogy a humán közvetítő kiemelése a tanulási folyamatból (remove the human mediation) részben saját tanári tevékenységünk megszüntetését is jelenti.”

Nos, szerintem ezekhez a technikákhoz mindenképpen szükség lesz a tanárokra, csupán a szerepkörük alakul át. Inkább már tutori szerepet látnak el, mint a hagyományos tanári szerepekre koncentrálnak. És főként nem szűnik meg a szerepük, ha ötvözzük a hagyományos és az online oktatási formát. Erre pedig szerintem szükség van. Ezeket az oktatási formákat nem kell szükségszerűen önmagukban megvalósítani, keverhetőek ugyan úgy a személyes konzultációkkal is. Sőt, a gyakorlati oktatás során szükség is van a személyes jelenlétre.

Viszont a virtuális környezet és az új technika használata tanári oldalról talán még nagyobb befektetést igényel, mint tanulói részről. A mostani fiatalok már szinte beleszületnek ebbe a technológiai környezetbe, ám a tanároknak bizony nehézségeket jelenthet ezeket megismerni és alkalmazni is. Nekik jobban kell tudni használni mindezt, mint az oktatásban részt vevő tanulóknak. Sőt, esetenként a megfelelő színvonal eléréséhez szükség lehet egyéb erőforrások bevonására is.

J. C. R. Licklider is azt mondja tanulmányában: „Az ember néhány jellemzője ma nem, és feltehetően a jövőben sem lesz algoritmizálható és digitalizálható. A tanári tevékenység mester és virtuóz szintje bizonyosan ebbe a kategóriába tartozik.” A tanár és a tanuló közötti interakció pedig az előadás alatt egyszeri, egyedi eseménnyé teszi a konzultációkat, még ha az virtuálisan zajlik is le. "Sem a tankönyv, sem a videó, de a multimédia CD és a weblap sem képes átvenni a - személyes vagy elektronikusan kommunikációs eszközökkel realizált - dialógikus társas környezetben történő tudáskonstrukció szerepét"

Azonban az teljesen bizonyos, hogy a virtuális kommunikáció és az előadások ilyen módon történő lebonyolítása manapság az innováció legfőbb mozgatórugója.

Magáról az oktatás nehézségeiről már nem is beszélek, mert arról már sokat volt szó.


Hagyományos oktatás vs. online környezet

A legfőbb kérdés a hagyományos, és a virtuális vagy online oktatás viszonya. A felsőoktatásban mindenféleképpen a két megoldás elegyítése, együttes alkalmazása a leghatékonyabb módszer. Az elektronikus és az online eszközök használata is nagyfokú minőségi javulást hozhat az oktatásban, és segíti a kellő motiváció meglétét is. Sőt, segíti az egyénre szabott előrehaladást is.

De annak a szempontjából nézve, hogy hogyan vennének a legtöbben részt a képzéseken, az online vagy a virtuális oktatás irányába kell a mérleget elbillenteni. Ahogy a felnőttkor felé haladunk az egyéb irányú elfoglaltságok miatt is, de a kifejezetten célirányos oktatások megtalálása szempontjából is sokkal többen és szívesebben veszik, vagy lehetőség szerint vennék igénybe inkább a távoktatás bármely internetes formáját. Még az mellett is, ha néhányszor személyes konzultációkra kerül sor.

Ha napjainkban a virtuális felnőttoktatás teljes mértékben nem is, a blended learning elterjedté és elfogadottá válik.

2012. április 17., kedd

e-Etikett tapasztalatok


Lehet, hogy második témához kapcsolódó bejegyzésnek nem választottam egyszerű témát, és lehet, hogy nem is sikerül teljesítenem a kiszabott 12.000 karaktert, de engem igazán elkezdett érdekelni az e-etikett témakör.
Tényleg igaza volt tanárunknak abban, hogy olyan sokat lehet arról hallani, hogy miért nem vagyunk természetvédők, és miért nem teszünk semmit a környezetünk érdekében, de amikor idén eldöntöttem, hogy nemesen fogom támogatni, és megpróbálok tenni is valamit a körülöttem világért, akkor igen komoly falakba ütköztem. Szinte egyetlen megoldásként a pénzbeli támogatást találtam, amihez – biztos csak az én üldözési mániám miatt – nem sok kedvem volt. De ugye a különböző szervezetek sokkal jobban tudják, hogy mit kell tenni, mindehhez csak pénzre van szükségük, és cserébe félévente kapok egy aprócska újságot, amiben leírják, és szép fényképekkel illusztrálják, hogy éppen pandát simogattak Kínában a jó barátság érdekében, vagy tigriskölyköt mentettek az esőerdőben. Én viszont nem tehetek úgysem semmit.
A széles körben történő tényleges cselekvés lehetőségét még el is vágják, nemhogy tennének érte valamit.
Az emberek pedig nyitottak lennének ezekre az információkra, és alkalmaznák is azokat, de egyszerűen nem kapnak tanácsokat.
Ezért tetszett meg nagyon az e-etikett.hu oldal, és a bemutatott pár példa. Az oldalon a digitális együttélés szabályait találhatjuk meg – fontos! – könnyen megérthető, feldolgozható és befogadható formában! Amikor szinte az egész életem az interneten zajlik, és ezzel még rengeteg embertársam van így, akkor a hasonló jó tanácsokra bizony mindig szükség van.
Egy dolog viszont nekem személy szerint nagyon hiányzott. Egy rövid kis magyarázat a szabályokhoz, amivel egyértelművé teszi, elgondolkodtat, hogy miért is fontos ennek a betartása.
El is határoztam, hogy ezekből próbálok néhányat sorra venni. Nem feltétlenül ugyanazokat, amiket órán elhangzottak, másokból is válogattam.
A betartásuk már a következő lépcsőfok lenne…

SOCIAL MEDIA

Közösségi felületeken sokszor nem csak ismerőseidhez, hanem az egész világhoz szólsz. Légy tisztában azzal, hogy kivel osztod meg a különböző tartalmaidat!
Tudom, hogy én vagyok az elmaradott, de bizony nekem sok idő, és egy konkrét példa kellett ahhoz, hogy erre rájöjjek, alig 1 évvel ezelőtt. A hosszú szabályzatokat nekem sincs idegzetem végigböngészni, ahol is órák alatt véletlenül rábukkanhatok, hogy meg tudom válogatni, ki láthassa a feltöltött információkat.
Egy kapott hatalmas pofon után a saját bőrömön megtanulva rájöttem, hogy személyes dolgaimat kizárólag olyan emberekkel osszak meg, akiket ismerek, és ez mellett van sok olyan információ, amit bárkinek szívesen a rendelkezésére bocsájtok, mint például a jelen blog is, illetve szerkesztett honlapok mutatják ezt.
Ennek a szabálynak a betartásával nem csak konfliktusokat, visszaéléseket és egyéb kellemetlen helyzeteket kerülhetünk el, hanem mindenképpen csökkenthetjük a szemet a világhálón, és megkönnyíthetjük mindenki számára a keresést is. Ami – mint a kurzus folyamán eddig már rájöttünk – nagyon fontos, de roppant nehézkes tevékenység ekkora információhalmazban.

Először a KONNEKT és a Virtuális távoktatás csoport jut eszembe. Mennyi hasznos információ került elő úgy, hogy mások és én is elmondtam a véleményemet. Alakítottuk egymást, egymás tudását.
A bolgírás is nagyon megtetszett. Hála a „kényszerblogoltatásnak” bebizonyosodott, hogy igenis jó dolog vállalni önmagamat, a saját gondolataimat, és itt is megjelenik a tapasztalatcsere a hozzászólásokban.
A Twittert bár használni még mindig nem tudom rendeltetésszerűen, de az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre szívesebben járok föl, és nézek utána a követett híreknek. Sőt, egyre többször eszembe jut, hogy meg kellene osztani ezt is-azt is, de magáig a tényleges megosztásig még el kellene jutnom.
A későbbiekben pedig ezekből az önmegvalósításokból egy egész portfólió áll össze saját életünkből, szakmai megmozdulásainkból, ami nem csak saját magunk számára, e más számára is elérhető. Így segítheti életünket akár egy munkakeresés alkalmával is.

Hányszor volt már olyan, hogy hamis profiloldallal találkoztunk. És hányan tettünk ellene valamit?
Gyáva vagyok, bevallom… Én nem szoktam. És tudom, hogy nagyon rosszul teszem.
Számtalan leleplezést olvashattunk már köre-mailekben, vagy akár magán a közösségi oldalakon. Ezek bizony mind hasznosak, és ha már az internet „biztonságtalan” sztereotípiáról szoktunk beszélni, akkor ne csak a biztonsági beállításoknál fejezzük be a tisztogatást, hanem azzal is, hogy az ilyen profilokat nem csak tudatosítjuk magunkban, hogy hamisak, és többet nem nézek rá, nem hiszek neki, hanem eltávolítjuk őket.

Minap egy teljesen valós személy teljesen valós profillal írt nekem egy üzenetet, ami igencsak furcsa utálásokat tartalmazott egy személyre vonatkozóan, akit azonban már nem nevezett meg. Igencsak kellemetlen családi helyzet alakult ki otthon ennek az igencsak fura „jó szándékú” idegennel folytatott levelezésnek köszönhetően. Hála az égnek kiderült, hogy egy olyan emberről van szó, akivel igencsak távoli ismeretségben állok, és gyakorlatilag semmi közöm nincsen hozzá. Így szerencsére a házasságom is megmaradt, és a levél tárgyaként szereplő úriembernek szánt „kedvesség” sem ért célba.
Ez így leírva viccesen hangzik, de ne adjunk ki bánatból, vagy akár bosszúból, de még csak jó szándékból sem harmadik fél részére a birtokunkba jutott információkat.

A paranoiámnak köszönhetően sokszor kerültem már el kellemetlen helyzeteket azzal, hogy vettem a fáradtságot, és elolvastam az OK gomb fölötti szövegeket. És az alkalmazások, szolgáltatások kínálói egyre furfangosabban teszik fel ezeket a kérdéseket!
A legegyszerűbb, és még elviselhetően bosszantó példa a „Kíván hangot használni?” és a „Kíván csendes módot használni?” kérdések. Ezeket még egyszerűen orvosolhatjuk, de többször nem ússzuk meg ilyen egyszerűen.
Vigyázzunk, hogy mit OK-zunk le!

INTERNETHASZNÁLAT
Ez alapvetően hozzá tartozik a biztonsághoz. Sajnos erről is nagyon keveset hallani, de egyre komolyabban veszik az emberek a biztonságosabb jelszó használatot, illetve azt, hogy lépjenek ki legalább mások számára is elérhető helyen a személyes oldalaikról, levelezésükből.
Egy rosszakaró utánunk leülve küldhet nem kívánt levelet a nevünkben akár családunk egyik tagjának, akár üzleti partnerünknek.
Ugyanezt érjük el, ha nem töröljük a cookiekat. Legrosszabb esetben a bankszámlánkhoz biztosítunk ez által hozzáférést bárki számára, aki a számítógépünkbe be tud férkőzni. Ezért szerintem még az is fontos, hogy otthon is fontosabb adatok védelmére megtegyük ezt a „takarítást”

Esküszöm, csak a családon belül, és talán így nem is számít olyan nagy törvénytelenségnek, de tudom, hogy mennyire nehéz megállni azt, hogy ne lessek bele a másik „titkaiba” a jelszavának az ismeretével.
Inkább én is szeretem, hogy ha nem is tudok ilyenekről, rájöttem, számomra is sokkal könnyebb az élet. Utána bármi történik, semmit nem lehet rám fogni, és semmiért nem lehetek felelősségre vonható. Ezzel nem csak a másik felet védem, hanem saját magamat is.

Számomra a legmeglepőbb a Second Life volt, annak a használata. Szinte észre sem veszem, hogy virtuális környezetben vagyok, mert ugyanúgy alkalmazottak az illemszabályok, de ugyanakkor ugyanúgy meg is tudok bántani bárkit, mint a való életben.
Sose feledjük el, hogy az e-világban is ugyanúgy emberek vannak a nicknevek mögött!

Többször találkoztam már ezzel a problémával is.
Egyrészről azt gondolom, hogy ha kialakítunk egy hivatalos felhasználónevet, akkor azt bárhol nyugodtan használhatjuk kellemetlen magyarázkodás és mentegetőzés nélkül.
Sokkal könnyebben megérthető, ha értelmes és intelligens szavakat választunk.
Egy iskolai rendszerben igencsak furcsán mutat a sexicicus86, vagy a nagykuki19 elnevezés. Többször kellett már kérésre ilyeneket megváltoztatnom, mikor a felhasználók rájöttek, hogy ezeket az információkat hivatalos oldalon mások is látják.

E-MAILEZÉS
Sok kellemetlenségem származott régebben abból, hogy az éjjelre is bekapcsolva maradt számítógépen kerestek akár barátok, akár ügyfelek. Amit természetesen én már nem láttam, csak másnap reggel. És teljesen jogos volt a fölháborodás, és aztán csak jött a magyarázkodás.
Jobb elkerülni ezeket, és ha a gépet, vagy az adott programot mindenképpen bekapcsolva szeretnénk hagyni bármilyen okból kifolyólag, akkor jelezzük ezt a társaink felé. Így nem fognak bosszankodni, sértődni, vagy rosszabb esetben megszakítani egy üzleti kapcsolatot.

Nem is kell itt semmi másra gondolni, mint a nap mint nap érkező temérdek csoporton belüli köre-mailekre. Az iskolai levelek legtöbbjét már szinte el sem olvasom, í tárgy szerint szelektálok az idő rövidsége miatt, hogy melyik tartalmazhat értékes információt, és melyik nem az a számomra.

Ezt nagyon sokszor szeretik is, úgy vettem észre. Könnyebbséget és felszabadultságot biztosít a partnereknek, ügyfeleknek is. A normális kereteken belül.
Sokkal kellemesebb egy „Kedves…” kezdetű levelet olvasni, mint egy „Tisztelt ügyfelünk!” kezdetűt. Alkalom adtán felajánlható a tegeződés is, de akkor tájékozódjunk a levelezőpartner koráról, stílusáról, és vegyük figyelembe, hogy milyen státuszú kapcsolatban áll velünk.

A strucctól a szerelemig


Rendhagyó módon a blog legelején egy kis személyes tapasztalat a KONNEKT csoport működésének rám gyakorolt hatásáról az elmúlt pár hétben.
Azt hiszem a szünet nem tett mindenkinek jót. Legalább is nekem biztosan nem. Persze igen, mert jó volt minden egyéb dolgomra végre időt szakítani, és kiszakadni kicsit a mókuskerékből, de a blogírás és kommentelés szempontjából semmiképpen. Hiába határoztam el, hogy én pedig hamar, az első napokban elvégzem a feladatomat, nem nagyon tudtam. Mikor az első pár napban felléptem a csoport facebook oldalára, nem nagyon találtam semmit. Nem volt mire kommentelni, mint egyébként szokott lenni, és nem volt kinek a blogjait olvasgatni, mint ahogy az a normális kerékvágásban lenni szokott. Így hatott rám a „tömeg”, és én is halogatásba kezdtem. Aztán pedig úgy elkezdtem élvezni a szünetet, így most annyira összetornyosultak fölöttem a kurzussal kapcsolatos tennivaló dolgok, hogy alig-alig tudom magam utolérni.
De remélem azért sikerülni fog…
Így hát bele is kezdek a heti első, igencsak megkésett bejegyzésembe, ami szintén egy kicsit rendhagyó lesz az eddigiekhez képest. Nem igazán tudtam kiválasztani egy témát az előadásból, ami megragadta volna az érdeklődésemet.

Igaz, mert azt akarom, hogy igaz legyen
A tévképzetek és a saját magam félrevezetése az, ami a leginkább motoszkál a fejemben még mindig. Döbbenetes volt látni ezeket a statisztikákat, felmérési eredményeket. Igencsak elgondolkoztam arról, hogy eddig mennyire borúsnak láttam saját magam is az internethasználat jövőjét és jelenét is, és hálát adok az égnek abban, hogy ezeket a sötét gondolatokat most tökéletesen eloszlatták a bemutatott táblázatok.
Mennyire igaz az, hogy az ember látja mi zajlik körülötte, mégis saját maga igazságához ragaszkodva nem képes föladni azt, és egyből képes rávágni a statisztikákban olvasott adatokra is, hogy nem jó embereket kérdeztek meg. Akikkel beszélgetek, szinte mindenkinek egy-egy ilyen adat felvetésénél az első szava az, hogy „na jól van, de azért nem kell mindent elhinni a statisztikáknak, mert ki tudja kiket kérdeztek meg” Nos, nem hiszem, hogy direkt kiválogatnák keserves és hosszadalmas munkával azokat az embereket, akik meghamisítják a bemutatott képet. A véletlenek igen ritkán fordulnak elő, ezért részemről meg lettem győzve, hogy ezentúl ne ezzel a mondattal álljak elő (ami egyébként, bevallom, az előadás hallgatása alatt is többször feltört bennem)

Haza, pénz, önmegvalósítás
Abban azért eddig is biztos voltam én is, hogy az alapvető értékeket nem az határozza meg egy személynél, hogy használ-e internetet, avagy kissé elutasítva azt, nem veszi igénybe a mindennapi életében. A környezetemben tény, hogy szinte kivétel nélkül számítógéppel és internettel foglalkozó, ezeken a csatornákon dolgozó és szórakozó emberekkel vagyok körülvéve, mégis mindenkinek a legfontosabb a család, a szeretet, a békesség, boldogság, és a jólét. Mégsem vagyunk annyira csodabogarak, mint amilyennek tartanak minket. Felüdítő érzés.
Számomra könnyen megmagyarázható, bár érdekes eltérést mutató adatok még a haza, a pénz, és az önmegvalósítás adatai is.
A haza bár fontosabb az internetet nem használók számára, de ezt talán azzal tudnám magyarázni, hogy az interneten eltűnnek az országhatárok, nagyon sok esetben nem is tudom, hogy honnan, melyik országból származik és lakik az, akivel éppen beszélgetésbe elegyedtem. Sokkal fontosabb a közösség, ahová tartozhatok, mint maga a haza. Bár itt most igencsak elgondolkoztatott az is, hogy egyáltalán mit jelent az a szó, hogy „haza”?
Az értelmező szótár szerint a haza „a saját élettér, ahová a személy született, vagy ahol jelenleg él.” Elég két szó? Y generáció. Az élettér, ahol jelenleg él. Hova születtek? Mibe születtek bele? Szóval akkor lehet egy nagyon groteszk kijelentésem, és mondhatom azt, hogy az én digitális vonalon zajló életterem és közösségem a hazám bizonyos értelemben? És máris nem is olyan egyértelmű ez a „ki mekkora értéknek tekinti a hazáját” kérdéskör.
De nézzük tovább…
Ország és emberi közösség, ahová egy személy tartozik” Az országhatárok az interneten eltűntek, nem léteznek, vagy ha léteznek is, semmiképpen nem olyan formában, mint ahogy azt a térképeken láthatjuk. De mindenképpen van közösség, ahová tartozunk. Mindenképpen kell ezt bontanom, és szét kell választanom, hogy én magyar vagyok-e, vagy internetet használó „világpolgár”? Mindkettő. És mindkettő ugyanolyan fontos a számomra, és azt hiszem, egyik nélkül sem tudnék meglenni. Legalább is sokáig biztosan nem.
Önmegvalósítás. Nos, ez szerintem inkább fordítva igaz. Azok az emberek, akik önmegvalósításra vágynak, azok egészen bizonyosan használják az internetet. Hiszen itt szinte mindent el lehet érni, információkat lehet szerezni, fejleszteni, képezni magunkat folyamatosan, és még tökéletes színteret is biztosít arra, hogy magamat és a munkámat megmutassam a világon akárkinek a számára.
A pénz kérdésköre már egy kicsit nehezebb téma. A saját gondolkodásom szerint inkább a karrierista emberek használják az internetet. Lehet, hogy nem feltétlenül a karrierista a megfelelő szó, de mindenképpen azok, akik fejlesztik magukat folyamatosan. Viszonylag kevés az olyan internethasználó, – még azok is, akik legfőképp a közösségi oldalakat látogatják legtöbbet – akik nem azért keresik fel a világhálót, hogy információt gyűjtsenek. Több információ birtokában, nagyobb mozgástérrel pedig nagy valószínűséggel több hatalom, és jó esetben ehhez párosodva több pénz is kapcsolódik. Egyfajta megközelítésből mondhatnám azt is, hogy az internetet használó emberek többsége viszonylag jó, elfogadható anyagi helyzetben van, és ezért nem foglalkozik olyan sokat a pénz kérdésével. Másrészről pedig az is felmerült bennem, hogy azért internetezik, mert nem érdekli annyira őt a pénz, és nem annak az állandó hajkurászásával foglalkozik, ezért van bőven ideje az internettel foglalkozni. De ezek elég gyenge kis gondolatok a részemről.

Ilyen ez a szerelem…
Amire már én magam sem találok választ az, hogy az internetet használók köre miért rangsorolja 9. helyre a szerelmet, míg az internetet nem használók köre csak a 21. helyre. Ez nagyon nagy különbség. Sőt, a többi adatnál nem is mutatkozik ekkora különbség.
Itt is kétfelől tudnám megközelíteni a dolgot. Kutatást, és erre vonatkozó tanulmányokat nem találtam, így abszolút magamra vagyok hagyva ebben a gondolkozásban. De…
Egyrészről azt gondolom, hogy az internetet használó emberek többsége a közösségi oldalakat keresi fel. Tehát igénye van a társas kapcsolatokra, amit a mai világban ezen a vonalon tud a legkönnyebben megvalósítani. Mondjuk úgy, hogy akik használják az internetet, azok nagyobb szociális igénnyel rendelkeznek, mint az internetet nem használó társaik. Ezért fontos számukra a társas kapcsolatok fenntartása, megvalósítása, ápolása, illetve éppen ezért fontosabb számukra szerelem is, mint érték.
Másik részről pedig puszta kíváncsiságból beírtam a „társkereső” szót a Google keresőbe. A kidobott találatok száma 5.860.000 weboldal. Eszméletlenül sok ahhoz képest, hogy ez egy kifejezetten magyar szó, és esély sincsen a világ bármilyen más társkereső szolgáltatásáról is ilyen keresőszóval információt kapni.
Itt viszont fordítva kezdtem el gondolkozni. Ha nekem fontos a szerelem, akkor manapság milyen lehetőségeim vannak megtalálni azt? Bizonyára – mivel értékes, igazi szerelemről beszélek jelen pillanatban, és nem pusztán futó kalandokról – szinte semmi. Különben millió kapcsolattal büszkélkedhetnék így, lassacskán mondhatom, hogy fiatalságom elteltével. Ezért más nem marad, ha ismerkedni szeretnék, akkor ellátogatok az internetre. Ahol - mint már eddig volt róla szó – mindenki sokkal nyíltabb, közvetlenebb, mint a való életben, ahol nem félek bárminemű interakciót kezdeményezni, és mások is megteszik ezt irányomban, és ahol mégsem az a jellemző, hogy valaki teljesen másnak adja ki magát, mint aki valójában. Ebből a szempontból viszont azt mondom, hogy azok az emberek használják gyakrabban az internetet, akik vágynak a társas kapcsolatokra, de nem tudják sehol megvalósítani, mert ezek az egyéb lehetőségek kivesztek manapság a környezetünkből.

Mitől lettem toleráns?
Mindezt végiggondolva a toleranciáról is ugyanebben a kettős malomban őrlődök.
Azért használom az internetet, mert toleráns vagyok, vagy azért lettem ennyire toleráns másokkal, mert használom az internetet, és időközben megtanultam ezt?
Kicsit ez is, és az is.
Ha nincs meg bennem az alapvető „hajlam” a toleranciára, akkor sosem fogom elfogadni az internet sokszínűségét.
Hogy tanultam-e toleranciát az internetről? Nos, biztos. De személy szerint azt gondolom, hogy internetezni jóval régebb óta internetezek, mint ahogy igazi, komoly, tartós kapcsolatom és férjem lett, és sokkal több toleranciát tanultam meg az eddigi 6 év együttlét alatt, mint a legalább dupla ennyi idejű internethasználat alatt. Mindemellett egészen biztos vagyok benne, hogy igen, lehet toleranciát tanulni a világ sokszínűségét látva, mert csak azt elfogadva és megbecsülve tudok értékes felhasználója lenni a világhálónak.

Munkahelyi autonómia
Sokat gondolkoztam ezen az összefüggésen is. A legjobb választ azonban erre a kérdésre egy 2007-es szakdolgozatban találtam:
„Amikor szellemi dolgozókat alkalmazunk, az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a szellemi munkával foglalkozók szeretnek önállóan dolgozni. Legtöbbször olyan emberekről van szó, akik éveket fordítottak tanulásra és szakképzettségük megszerzésére, hogy választott foglalkozásukat végezhessék.”
A fenti kijelentés teljes egészében alkalmazhatjuk az internethasználók körére is. Lássuk csak…
Kik azok, akik napi rendszerességgel használják az internetet?
„Legtöbbször olyan emberekről van szó, akik éveket fordítottak tanulásra és szakképzettségük megszerzésére, hogy választott foglalkozásukat végezhessék.”
Tehát a két csoport megint azonos. Akiknél felmerül az igény a munkahelyi autonómiára, azok az emberek, akik tanulnak, folyamatosan képzik magukat, folyamatosan információkat szereznek a világból. Ők az internetezők.
És hogy mennyire éri meg az a munkaadónak, hogy engedélyezi a munkaidőn belüli internetezést?
Mindenképpen. Azok az emberek, akiknek igényük van önmaguk fejlesztésére, azok ezt a munkájuk alatt is alkalmazni szeretnék, és alkalmazni is fogják. Ez pedig előrébb viszi a céget, és a munkaadót is.
Másik szempontból pedig volt már szerencsém ilyen és olyan munkahelyen is dolgozni, és azt kell, hogy mondjam, sokkal hatékonyabban és szívesebben megy a munka egy olyan munkahelyen, ahol nem szigorú időbeosztás és folyamatos ellenőrzés van, hanem „csak” a munka elvégzése a fontos.
Persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy a megfelelő intelligenciával és önfegyelemmel rendelkező embereket kell egy ilyen munkahely megteremtéséhez összeválogatnunk.